CSÓKA CSABA (CSABI) - DOB

1979-ben születtem Sopronban. Már ifjú koromtól érdekelt a zene, 1990. szeptemberétol játszom dobon és ütohangszereken. 1992. januártól tagja vagyok egy soproni fúvószenekarnak is. A gyori Széchenyi István Foiskolán diplomáztam Muszaki informatika szakon és Szoftverfejlesztés (programozó) szakirányon. Négy évet jártam a Kobányai Zenei Stúdióba dobtudásomat fejleszteni, ahol eloször középfokú OKJ szórakoztató zenész II.-t, majd emelt szintu (felsofokú) OKJ szórakoztató zenész I. végzettséget szereztem, mellyel taníthatok is. Idoközben egy tanévig (2002/2003) részmunkaidos (óraadó) tanár voltam egy szakközépben, ahol elektronikát tanítottam az Informatika szakosoknak. A foiskola alatt kb. egy és negyed évig a soproni KaS színházban voltam fény- és hangtechnikus, 2003. nyarától fél évig rockzenei musort vezettem a Rádió Sopronban. Ötödik éve egy muvészetoktatási intézményben tanítok dobot, egy tanévig pedig informatikatanár is voltam. 2008. július vége óta rockzenei musort vezetek egy internetes rádióban, a Radioneten, heti egy alkalommal, és 2008. decembere óta tanácsadok. :-)
Ez idáig kb. húsz zenekarban játszottam és/vagy játszom most is a heavy metaltól a komolyzenéig többféle stílusban. Kis korom óta szeretem a rockot, a hard rockot, de meghallgatok mindent, amit emberek csinálnak (tehát a gépzenét kivéve). 2007-tol 2009. májusáig már tagja voltam a Vida Rock Band-nek, és most lehetoség adódott a folytatásra, amit nem szalasztottam el...
Hangszer:
Tama Superstar Custom dobfelszerelés
Istanbul cinek
Vic Firth dobverok

Vida Ferenc - basszusgitár    Kovács Fery -  gitár    Horváth Tamás - ének    Csóka Csaba - Dobok    Borbás Steve - billentyûs hangszerek